shadow
DNS Központ > Egyéb > Honnan is származunk? Megvan az Árpád-ház DNS-e!

Honnan is származunk? Megvan az Árpád-ház DNS-e!

A közelmúltban jelent meg az Archae­ological and Anthropological Sciences című tudományos folyóiratban a III. Béla király csontjainak és más, a székesfehérvári királyi bazilikából származó emberi maradványok DNS-vizsgálatáról szóló tudományos közlemény – írta a www.magyaridok.hu és rá hivatkozva az index.hu.

III. Béla Király címere

2013-ban kezdték feltárni a Mátyás-templomban lévő uralkodói sírokat, abban a reményben, hogy a maradványokból azonosíthatják az Árpád-házi dinasztia genetikai markereit is. Erdő Péter bíboros hozzájárulásának és a magyar kormány pénzügyi támogatásának köszönhetően megkezdődhetett a jelenleg a Mátyás-templomban található emberi maradványok vizsgálata.

Az elsődleges cél – mint azt a kutatást irányító Országos Onkológiai Intézet vezetője, Kásler Miklós elmondta – az Árpád-ház tagjaira jellemző DNS-szakasz meghatározása volt.

A kormány támogatásának köszönhetően kezdődhetett meg a maradványok vizsgálata (Fotós: Országos Onkológiai Intézet)

Kásler professzor 2014 márciusában vett mintát a korábban már meglehetősen nagy szakmai egyetértéssel III. Bélaként meghatározott férficsontváz, illetve a székesfehérvári kriptában eredetileg a balján nyugvó felesége, Châtillon Anna csontmaradványaiból.

Kásler professzor elmondta azt is: vizsgálataik alapján a két királyi maradvány az R1a haplocsoportba tartozik, ami azt jelenti, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek (a haploid az a génszakasz, amelyik egy családon belül a férfiak ágán változás nélkül minden időben ugyanaz, egy adott haplocsoport tagjai tehát vissza tudják vezetni DNS-üket egy közös őshöz).

Forrás:

Judit Olasz, Verena Seidenberg, Susanne Hummel, Zoltán Szentirmay, György Szabados, Béla Melegh and Miklós Kásler: DNA profiling of Hungarian King Béla III and other skeletal remains originating from the Royal Basilica of Székesfehérvár

Olasz, J., Seidenberg, V., Hummel, S. et al. Archaeol Anthropol Sci (2018). https://doi.org/10.1007/s12520-018-0609-7

 

Amennyiben Ön is szertne Haplocsoport alapú DNS eredetvizsgálatot

vagy

autoszomalis kromoszomák genetikai analízisével GPS Origins leszármazási vizsgálatot

akkor ezt 2018. március 20-ig 10%os kedvezménnyel megrendelheti! Kattintson a szöveg kiemelt részére, vagy lépjen be a Webshopunkba!

Kuponkód: ÁRPÁDHÁZ